Lehet PCOS-em inzulinrezisztencia nélkül?

Ha PCOS-ről beszélünk, Magyarországon szinte automatikusan előkerül az inzulinrezisztencia is. Olyannyira összekapcsolódott a két fogalom, hogy sokan úgy gondolják: ha nincs inzulinrezisztenciám, akkor PCOS-em sem lehet. Pedig ez nem igaz.

Lehet PCOS-ed – vagy az új elnevezés szerint PMOS-ed – úgy is, hogy nincs kimutatható inzulinrezisztenciád. Az inzulinrezisztencia nagyon gyakori és fontos része lehet az állapotnak, de nem diagnosztikai feltétele a PCOS/PMOS-nak. A kép ráadásul ennél jóval érdekesebb, mert attól is függ, mit nevezünk inzulinrezisztenciának, hogyan próbáljuk mérni, milyen testsúlyú és életkorú nőről beszélünk, és milyen PCOS/PMOS-fenotípusa van.

Először is: PCOS vagy PMOS?

Ha az utóbbi időben találkoztál a PMOS rövidítéssel, nem egy újonnan felfedezett állapotról van szó. A korábban PCOS-nak, vagyis Polycystic Ovary Syndrome-nak nevezett állapot 2026 májusában új nevet kapott: Polyendocrine Metabolic Ovarian Syndrome, azaz PMOS.

A névváltoztatás mögött komoly nemzetközi szakmai munka állt. A folyamatban 56 szakmai és betegszervezet vett részt, és világszerte mintegy 22 000 érintett és egészségügyi szakember véleményét gyűjtötték össze. Az új név célja, hogy jobban tükrözze: nem egyszerűen a petefészkekben látható „cisztákról” van szó, hanem egy összetett endokrin, reproduktív és metabolikus állapotról. Fontos: maga az állapot és a diagnosztikai rendszer ettől nem változott meg. A 2026-os terminológiai frissítés kifejezetten rögzíti, hogy a 2023-as nemzetközi irányelv ajánlásai változatlanok maradtak. Mivel a legtöbben egyelőre PCOS néven ismerik, és a tudományos kutatások túlnyomó része is ezen a néven jelent meg, ebben a cikkben PCOS/PMOS formában fogok rá hivatkozni.

Miért kapcsoljuk ennyire össze a PCOS-t és az inzulinrezisztenciát?

Nem véletlenül. Az inzulinrezisztencia valóban nagyon fontos szerepet játszhat a PCOS/PMOS hátterében. Már évtizedekkel ezelőtt kimutatták, hogy PCOS-ban az inzulinérzékenység csökkenése nem magyarázható kizárólag az elhízással. Egy későbbi, arany standardnak számító hiperinzulinémiás-euglikémiás clamp vizsgálatokat összesítő szisztematikus áttekintés és metaanalízis szerint a PCOS-os nők inzulinérzékenysége átlagosan 27%-kal alacsonyabb volt, és a különbség a BMI-től függetlenül is megfigyelhető volt.

Ez azonban egy csoportszintű átlag.

És ez nagyon fontos különbség. Attól, hogy PCOS/PMOS-ban átlagosan gyakoribb és kifejezettebb az inzulinrezisztencia, még nem következik, hogy minden egyes PCOS/PMOS-szal élő nő inzulinrezisztens. A kutatások között is találunk olyan vizsgálatokat, amelyekben a sovány PCOS-os nők inzulinérzékenysége nem különbözött szignifikánsan az egészséges kontrollcsoportétól. Egy 78 nőt vizsgáló tanulmányban például a fiatal, sovány PCOS-os nők között az inzulinrezisztencia és a csökkent glükóztolerancia lényegesen ritkább volt, mint a magasabb BMI-jű PCOS-os csoportban.

Vagyis a pontosabb mondat nem az, hogy:

„A PCOS inzulinrezisztenciával jár.”

Hanem inkább az, hogy:

„PCOS/PMOS esetén gyakori az inzulinrezisztencia és fokozott a metabolikus eltérések kockázata, de ezek mértéke egyénenként jelentősen eltérhet.”

Az inzulinrezisztencia nem diagnosztikai kritérium

Talán ez a cikk legfontosabb mondata. A PCOS/PMOS diagnózisához nem kell inzulinrezisztenciát igazolni.

A jelenlegi nemzetközi irányelv felnőtteknél három fő diagnosztikai jellemzőt vesz figyelembe:

ovulációs zavar,
klinikai vagy biokémiai hiperandrogenizmus,
policisztás petefészek-morfológia.

Más, hasonló tüneteket okozó állapotok kizárása után ezek közül kettő megléte alapozhatja meg a diagnózist. Felnőtteknél az AMH bizonyos körülmények között használható a policisztás petefészek-morfológia meghatározására az ultrahang alternatívájaként, de önmagában az AMH sem alkalmas PCOS/PMOS diagnózis felállítására.

Az inzulinrezisztencia nincs a három diagnosztikai kritérium között.

Ezért teljesen lehetséges például, hogy valakinél ovulációs zavar és hiperandrogenizmus áll fenn, miközben nincs kimutatható inzulinrezisztenciája. Vagy hiperandrogenizmus és policisztás petefészek-morfológia van jelen, miközben a glükózanyagcsere-vizsgálatai jelenleg megfelelőek. Mindkét esetben fennállhat PCOS/PMOS.

Akkor az inzulinnak nincs jelentősége?

Dehogynem. Csak két külön kérdést kell szétválasztanunk:

1. Kell-e inzulinrezisztencia ahhoz, hogy valakinek PCOS/PMOS diagnózisa legyen?

Nem.

2. Fontos-e az inzulin és a glükózanyagcsere PCOS/PMOS esetén?

Nagyon is.

Az inzulin nemcsak a vércukorszabályozásban vesz részt. Magas inzulinszint esetén a petefészek androgéntermelésére is hatással lehet, és csökkentheti a máj SHBG-termelését. Ennek következtében növekedhet a biológiailag hozzáférhető androgének mennyisége. Így kialakulhat egy olyan kör, amelyben a metabolikus és reproduktív hormonális folyamatok kölcsönösen befolyásolják egymást. Éppen ezért az új PMOS – Polyendocrine Metabolic Ovarian Syndrome – elnevezésben sem véletlenül szerepel a „metabolic” szó. De a metabolikus érintettség nem azt jelenti, hogy minden érintettnél ugyanazt a laboreredményt vagy ugyanazt az inzulinrezisztenciát kell megtalálnunk.

„De nekem jó az éhomi inzulinom.”

Ez önmagában még nem mond el mindent. Az inzulinrezisztencia mérésével van egy alapvető probléma: nincs egyetlen egyszerű laborvizsgálat, amely minden körülmények között tökéletesen megmondaná, hogy valaki inzulinrezisztens-e. Kutatási környezetben a hiperinzulinémiás-euglikémiás clamp az inzulinérzékenység mérésének egyik legjobb módszere, de ez időigényes és költséges eljárás, ezért a hétköznapi klinikai gyakorlatban nem erre küldünk minden PCOS/PMOS-szal élő nőt. A gyakorlatban emiatt különféle közvetett mutatókkal találkozhatunk. És itt jön egy fontos rész, amelyről szerintem sokkal többet kellene beszélni. A nemzetközi PCOS/PMOS-irányelv szerint a klinikailag elérhető inzulinmeghatározások pontossága korlátozott, ezért rutinszerű alkalmazásuk PCOS/PMOS ellátásában nem ajánlott.

Ez elsőre meglepő lehet, főleg Magyarországon, ahol a PCOS kivizsgálása sokszor szinte összeforrt az inzulinterheléssel. Az irányelv ehelyett elsősorban a glikémiás állapot felmérésére helyezi a hangsúlyt.

Mit érdemes akkor vizsgálni?

A jelenlegi nemzetközi ajánlás szerint PCOS/PMOS esetén a glükózanyagcsere állapotát a diagnóziskor fel kell mérni életkortól és BMI-től függetlenül.

Ennek oka, hogy PCOS/PMOS esetén magasabb a csökkent glükóztolerancia és a 2-es típusú cukorbetegség kockázata. A 75 grammos orális glükóztolerancia-tesztet (OGTT) az irányelv a glikémiás állapot megítélésének legpontosabb vizsgálataként emeli ki PCOS/PMOS esetén. Ha OGTT nem végezhető, éhomi vércukor és/vagy HbA1c használható, de ezek pontossága alacsonyabb lehet ebben a populációban.

Vagyis van egy fontos fogalmi különbség: az inzulinrezisztencia kimutatása és a glükózanyagcsere-zavar felmérése nem pontosan ugyanaz a kérdés.

Pontosan ezekről a különbségekről is beszélünk a szeptemberi webináriumon

Azért szerettem volna, hogy a PCOS/PMOS és inzulinrezisztencia webináriumunkon külön foglalkozzunk ezzel a témával, mert rengeteg egymásnak ellentmondó információ kering róla.

2026. szeptember 23-án, szerdán 18:00-tól Dr. Vizer Anna endokrinológus szakorvossal együtt járjuk körül a PCOS/PMOS-t és az inzulinrezisztenciát.

Ő a konvencionális orvoslás, a diagnosztika és az endokrinológiai kezelés oldalát hozza, én pedig Kormos Viktória fitoterapeutaként a komplementer medicina, életmód, táplálkozás, gyógynövények és étrend-kiegészítők mögötti kutatásokat.

Kifejezetten szeretném megmutatni azt is, hol találkozik a két szemlélet, és hol érdemes óvatosnak lennünk azokkal a PCOS-ról terjedő állításokkal, amelyek jól hangzanak az interneten, de a tudományos bizonyíték ennél jóval árnyaltabb.

Az előadás online lesz, és két hétig visszanézhető.

Lehet valaki vékony és inzulinrezisztens PCOS/PMOS mellett?

Igen. Az inzulinrezisztencia nem kizárólag túlsúly esetén fordul elő. Az egyik klasszikus clamp-vizsgálat már 1989-ben azt találta, hogy a PCOS-os nők inzulinérzékenysége mind az elhízott, mind a nem elhízott csoportban csökkent a testösszetételben hozzájuk illesztett kontrollokhoz képest. A későbbi metaanalízis szintén arra jutott, hogy a PCOS-hoz társulhat a BMI-től független inzulinérzékenység-csökkenés. De itt megint nagyon fontos elkerülni a másik végletet.

Ebből nem következik, hogy minden vékony PCOS/PMOS-szal élő nő inzulinrezisztens.

A kutatási eredmények ezen a területen sem teljesen egységesek. Találunk olyan vizsgálatot, amelyben a sovány PCOS-os nők inzulinérzékenysége nem különbözött szignifikánsan a sovány kontrollokétól. Egy másik vizsgálatban pedig a fiatal, sovány PCOS-os nők körében a glükóztolerancia-zavar ritka volt.

Ez az egyik oka annak, hogy én nem szeretem a „lean PCOS = rejtett IR” típusú kategorikus kijelentéseket. A vékony testalkat nem zárja ki az anyagcsere-eltérést. De a PCOS/PMOS diagnózis sem bizonyítja automatikusan, hogy inzulinrezisztencia áll fenn.

És ha túlsúlyos vagyok?

A testsúly szintén nem ilyen egyszerű. A magasabb BMI és különösen a hasi zsírszövet tovább ronthatja az inzulinérzékenységet. Így a PCOS/PMOS-hoz társuló metabolikus hajlam és az elhízással összefüggő inzulinrezisztencia összeadódhat. Egy több mint 3000 nőt vizsgáló metaanalízisben az elhízott PCOS-os csoportban volt a legmagasabb az inzulinrezisztencia egyik közvetett mutatója, a HOMA-IR. A nem elhízott PCOS-os nők átlagos értékei kedvezőbbek voltak, de magasabbak a nem elhízott kontrollcsoporténál.

Egy másik szisztematikus áttekintés és metaanalízis szerint a metabolikus szindróma előfordulásának esélye összességében magasabb volt PCOS esetén, de az eredményeket jelentősen befolyásolta az elhízás és más metabolikus tényezők jelenléte. Vagyis a testsúly számít, de nem úgy, hogy „vékony = nincs metabolikus kockázat”, illetve „túlsúly = biztos inzulinrezisztencia”.

Ha nincs IR-em, akkor mi okozza a PCOS/PMOS-t?

Erre nincs egyetlen egyszerű válasz. A PCOS/PMOS nem olyan betegség, amelynél minden érintettnél ugyanaz az egyetlen kiváltó ok található. Genetikai hajlam, neuroendokrin szabályozás, petefészek-androgéntermelés, inzulinjelátvitel, testsúly és testösszetétel, valamint számos környezeti és életmódbeli tényező kölcsönhatása vehet részt a kialakulásában. Az inzulin tehát egy fontos szereplő, de nem az egész történet.

Ez különösen jól látszik abból, hogy különböző PCOS/PMOS-fenotípusok léteznek. Van, akinél az ovulációs zavar dominál. Másnál a hiperandrogén tünetek. Van, akinél jelentős metabolikus eltérések jelennek meg. Másnál ezek jóval kevésbé kifejezettek. Ezért problémás minden PCOS/PMOS-szal élő nőre ugyanazt a magyarázatot és ugyanazt a kezelési protokollt ráhúzni.

Ha nincs inzulinrezisztenciám, akkor nincs szükségem életmódváltásra?

Ezt sem így fogalmaznám meg. Az életmódkezelés a nemzetközi irányelv szerint minden PCOS/PMOS-szal élő nő számára fontos, nem csak azoknak, akik túlsúlyosak vagy inzulinrezisztensek. De az életmódkezelés nem egyenlő a fogyással. Normál testsúly esetén nem az a cél, hogy valaki még kevesebbet egyen vagy lefogyjon. A kiegyensúlyozott táplálkozás, rendszeres fizikai aktivitás, megfelelő alvás, dohányzás kerülése és az általános kardiometabolikus egészség támogatása testsúlytól függetlenül fontos. És itt egy másik gyakori tévhithez is elérkezünk:

nincs egyetlen bizonyított „PCOS-diéta”.

A jelenlegi nemzetközi irányelv nem talál elegendő bizonyítékot arra, hogy egyetlen konkrét étrendi összetétel minden PCOS/PMOS-szal élő nő számára jobb lenne az összes többinél. Az étrendet az egyéni igényekhez, preferenciákhoz és metabolikus állapothoz érdemes igazítani. Ez különösen fontos annak, akinek nincs inzulinrezisztenciája. Nem biztos, hogy ugyanarra az étrendi stratégiára van szüksége, mint annak, akinek jelentős glükózanyagcsere-zavara, túlsúlya vagy 2-es típusú cukorbetegség-kockázata van.

És az inozitol?

PCOS/PMOS kapcsán szinte lehetetlen úgy beszélni az inzulinról, hogy ne kerüljön elő az inozitol. Az inozitolt számos vizsgálatban tanulmányozták PCOS esetén, többek között metabolikus és reproduktív végpontokra. A 2023-as nemzetközi irányelv szerint az inozitol alkalmazása egyéni preferenciák alapján mérlegelhető, figyelembe véve, hogy egyes metabolikus paraméterekben lehet előnye, ugyanakkor a klinikai előnyökre – például ovulációra, hirsutizmusra vagy testsúlyra – vonatkozó bizonyítékok korlátozottak. Az irányelv jelenleg konkrét inozitol-típust, dózist vagy kombinációt sem tud ajánlani megfelelő minőségű bizonyíték hiányában.

Vagyis abból, hogy valakinek PCOS/PMOS-e van, nem következik automatikusan, hogy „inozitolt kell szednie az inzulinrezisztenciájára”. Különösen akkor furcsa ez az automatikus logika, ha inzulinrezisztenciát nem is igazoltak.

És a metformin?

Hasonlóan fontos különválasztani a PCOS/PMOS diagnózisát és az egyéni kezelési indikációt. A metformin fontos gyógyszer lehet PCOS/PMOS-ban, különösen bizonyos metabolikus helyzetekben. De nem azért alkalmazzuk, mert „PCOS = IR = metformin”. A nemzetközi ajánlás a BMI-t, a metabolikus kockázatot, az egyéni tüneteket és a kezelési célt is figyelembe veszi. Normál BMI mellett is szóba kerülhet bizonyos esetekben, de az erre vonatkozó bizonyíték korlátozottabb. A kezelés tehát itt sem egy diagnózisra automatikusan ráhúzott sablon.

Lehet most jó a cukoranyagcserém, később pedig rosszabb?

Igen, és ez az egyik oka annak, hogy a metabolikus követést akkor sem érdemes teljesen elfelejteni, ha jelenleg minden eredmény megfelelő. A PCOS/PMOS-szal élő nők esetében életkortól és BMI-től függetlenül magasabb a csökkent glükóztolerancia és a 2-es típusú cukorbetegség kockázata. A nemzetközi irányelv ezért azt javasolja, hogy a glikémiás állapotot már a diagnóziskor vizsgálják, majd az egyéni kockázati tényezőktől függően 1–3 évente ismét értékeljék.

Ez nem azt jelenti, hogy „előbb-utóbb minden PCOS-os nő inzulinrezisztens lesz”. Nem lesz.

Azt jelenti, hogy a kockázat statisztikailag magasabb, ezért érdemes követni.

PCOS/PMOS inzulinrezisztencia nélkül: akkor mit kezelünk?

Azt, ami az adott nőnél valóban probléma.

Ez lehet például:

rendszertelen vagy ritka menstruáció,
ovulációs zavar,
nehezített teherbeesés,
fokozott szőrnövekedés,
akné,
hajritkulás,
metabolikus kockázat,
vagy ezek valamilyen kombinációja.

Ha valakinek nincs kimutatható inzulinrezisztenciája, nem az a cél, hogy mindenáron találjunk neki egyet. A PCOS/PMOS kezelése akkor igazán személyre szabott, ha nem egy feltételezett laborproblémát kezelünk, hanem az adott ember tüneteit, kockázatait és céljait. Babatervezés esetén például egészen más lehet a prioritás, mint annál, aki jelenleg nem szeretne gyermeket, de erős hiperandrogén tünetei vannak.

Miért fontos erről beszélni?

Mert az „összes PCOS-os nő inzulinrezisztens” elképzelésnek gyakorlati következményei is lehetnek. Egy normál testsúlyú nő könnyen olyan szigorú, szénhidrátban indokolatlanul korlátozott étrendbe kezdhet, amelyre valójában nincs szüksége. Más pedig azt gondolhatja, hogy mivel az inzulinértékei megfelelőek, a PCOS diagnózisa biztosan téves. Mindkettő ugyanabból a túlzott leegyszerűsítésből indul ki. A PCOS/PMOS heterogén állapot.

Az inzulinrezisztencia nagyon fontos része lehet. De nem mindenkinél ugyanabban a mértékben, és nem diagnosztikai feltétele.

A lényeg röviden

Igen, lehet PCOS/PMOS-od inzulinrezisztencia nélkül.

Az inzulinrezisztencia gyakori PCOS/PMOS-ban, és kutatások alapján a PCOS-os nők csoportszinten alacsonyabb inzulinérzékenységet mutatnak az egészséges kontrollokhoz képest. Az elhízás ezt tovább ronthatja, de a metabolikus eltérések normál testsúly mellett is előfordulhatnak. Ettől még nem minden PCOS/PMOS-szal élő nő inzulinrezisztens.

És ami talán ennél is fontosabb: az inzulinrezisztencia nem szerepel a PCOS/PMOS diagnosztikai kritériumai között.

Ezért egy negatív „IR-vizsgálat” önmagában nem zárja ki a PCOS/PMOS-t, ahogy egy magas inzulinérték önmagában nem állítja fel a diagnózist. Én, Kormos Viktória, ezért szeretem ennél az állapotnál különösen hangsúlyozni, hogy ne egyetlen laborértéket nézzünk. A reproduktív, hormonális és metabolikus képet együtt érdemes értelmezni, és az életmódbeli vagy komplementer lehetőségeket is ehhez igazítani.

Ha szeretnél ennél sokkal mélyebbre menni

2026. szeptember 23-án 18:00-tól Dr. Vizer Anna endokrinológus szakorvossal tartjuk a PCOS/PMOS és inzulinrezisztencia webináriumunkat. Az előadásban kifejezetten az elmúlt évek kutatásaira és a jelenlegi nemzetközi ajánlásokra támaszkodunk.

Dr. Vizer Anna a konvencionális orvoslás, az endokrinológiai kivizsgálás és kezelés oldaláról mutatja be a PCOS/PMOS-t. Én, Kormos Viktória fitoterapeutaként, a komplementer medicina oldalát hozom: mit tudunk az életmódról, táplálkozásról, gyógynövényekről és étrend-kiegészítőkről, és főleg azt, hogy ezek közül mi mögött van valóban értékelhető tudományos bizonyíték.

A célunk nem az, hogy a konvencionális és komplementer medicinát egymással szembeállítsuk. Éppen azt szeretnénk megmutatni, hogy egy olyan összetett állapotnál, mint a PCOS/PMOS, hogyan tudja a két szemlélet jól kiegészíteni egymást.

A webinárium online lesz, és két hétig visszanézhető.